Színes Város – Szívből a Jókainak
Két iskola együttműködése – természetes, de nem szokványos.
A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és a Jókai Mór Református Általános Iskola együttműködésében, a művészetis tanárok és diákok segítségével a Jókai Színház utcai udvarán művészeti alkotás született. Az ötödéves diákok László Rita tanárnő segítségével – akik a Színes Város program keretében már a vasútállomás aluljáróját, a Tokaji úti piac kerítését és a Búza téri piacot is színesre varázsolták – álmodták meg, és jókais diákokkal festették színesre az iskola udvarát.
Kedves Új Elsős Jókais Diák!
Szeretettel várunk az iskolánkba, hogy már a tanévkezdés előtt két vidám délelőttöt együtt töltsünk. Ismerkedjünk, rajzoljunk, kézműveskedjünk, játsszunk egy jót. Hozd magaddal kedvenc színes ceruzáidat, és tízóraira egy kis enni- és innivalót!
Helyszín: Nyíregyháza, Kálvin tér 11.
Időpont: 2017.08.29-30. 8:00-12:00
Ha szeretnél eljönni, kérd meg a szüleidet, hogy jelezzenek vissza augusztus 23-án délelőtt a 0642/504-892-es telefonszámon.
Szeretettel értesítünk minden jókais diákot, szülőt, jóbarátot, hogy az ünnepélyes Tanévnyitó Istentiszteletet 2017. augusztus 31-én 18 órától tartjuk a templomunkban (Kálvin tér 13.).
Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. péntek
Tisztelt Szülők!
1265/2017. (V. 29.) Korm. határozata alapján a 2017/2018. tanévben az ingyenes tankönyvellátás 1–8. évfolyamokra érvényes. A Jókai Mór Református Általános Iskola tanulóinak tankönyv osztása előre láthatólag:
2017. augusztus 28-31- ig, hétfőtől csütörtökig minden nap
8:00-14:00 óráig a Színház utcai „kis” tornateremben esedékes.