{mainvote}
Mi is hősök lettünk!
5.d
A tavaszi szünet előtti héten iskolánk részt vett egy digitális témahéten.
Hétfőn csapatokat alakítottunk, gondolattérképet, majd PowerPoint-ot készítettünk a „Hős kerestetik” témakörben. Nagyon tetszett a feladat, vidáman keresgéltük a képeket. Többen most tanultak meg igazán képet, feliratot beszúrni vagy animálni. Összegyűjtöttük az irodalmi, az ókori, a magyar és a szuperhősök legfőbb tulajdonságait. Eközben megismerkedtünk a bubbl.us. és a Learning Apps alkalmazásokkal is. Összetartóbbak lettünk ennek a napnak köszönhetően.
Kedden egy nagyon izgalmas napunk volt. Elmentünk a Hősök terére lefényképezni az emlékművet, és egyúttal megkérdeztük a járókelőket, hogy mit gondolnak a mai világról: Milyen problémákkal küzdenek a mai emberek, és vannak-e ma is hősök? Jónéhányan szívesen válaszoltak, és megdicsértek minket ügyességünkért. Elgondolkodtató válaszokat kaptunk. Ezeket utána meg is beszéltük, sőt később táblázatba foglaltuk. Zenét is hallgattunk, és próbáltuk értelmezni a Punnany Massif együttes „Hétköznapi hősök” című dalának szövegét. Még aznap elkészítettük a másnapi lovagi tornához a pajzsot, a sisakot és a kardot.
Szerdán először filmrészleteket néztünk meg lovagokról, lovagi tornákról, magyar hősökről és beszéltük a legfontosabb lovagi készségekről és erényekről. Ezután mi is jelképes lovagi tornán vettünk részt. Tréfás ügyességi gyakorlatok közepette mértük össze erőnket: „Kakaskodtunk”, célba dobtunk, versenyt futottunk s eközben megismertük őseink játékait is. Nagyon izgalmas volt. Sokat nevettünk s alaposan elfáradtunk.
Csütörtökön volt, aki fogalmazást írt, egyesek társas játékot készítettek, mások pedig ennek szabályait írták össze. A fiúk az interjú válaszait öntötték táblázatba. A vállalkozóbb kedvűek videóüzenetben mondták el világnak, milyen hősies tettet hajtottak már végre, vagy fognak a jövőben végrehajtani. Az egyik csoport PPT-t készítette az elvégzett munkáról. Eközben montázst készítettek, képeket töltöttek fel és hősiesen küzdöttek a néha megoldhatatlannak tűnő digitális kihívásokkal. Végezetül filmet néztünk a keresztes lovagokról. Sajnos csúnya volt az idő ezért nem mehettünk ki, de az aulában is jól éreztük magunkat a szünetben. A délutánokon is izgalmas programokon vettünk részt: kézműveskedtünk, tojásfestő és amőba-versenyt, valamint focikupát rendeztünk.
Pénteken megnéztük egymás munkáit, és jókat nevetünk. Beszéltük és filmrészleteket kiemelkedő személyekről, akik példát mutattak, vagy ma is mutatnak kitartásból, hősiességből, mint pl. Albert Schweitzer, Balczó András, Nick Vujicic, Monspart Sarolta, Mancs és mentőcsapata, a paralimpikonok stb. A mindennapok hőseiről is megemlékeztünk: tűzoltókról, katonákról, orvosokról, szüleinkről ..., szóval mindenkiről, akik kitartóan teszik a dolgukat.
Szerintünk ez volt az évben az egyik legjobb hét.