Törzs utcai óvodánk Zeneovis csoportjával a Szivárvány Idősek Otthonában jártunk az Idősek Világnapja alkalmából.
A gyermekek kedves dalos játékokkal, énekekkel és mondókákkal köszöntötték az intézmény lakóit, mosolyt csalva arcukra.
Törzs utcai óvodánkban október 4-én, a Kiss Ernő utcán pedig október 11-én szüreti családi délutánt tartottunk, ahol tánccal, játékokkal, vetélkedőkkel jó hangulatban lehettünk együtt
Óvodásaink eredményesen szerepeltek a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában megrendezett Bodzanéne Versmondó Verseny és Rajzpályázaton, ahol a rajzversenyen Ary Lilien (Törzs utca) második, Péter Hugó Áron (Törzs utca) pedig harmadik helyezést ért el. A versmondó versenyen Ary Lilien különdíjban részesült, míg Tóth Emília (Kiss Ernő utca) a zsűri egybehangzó véleménye alapján első helyezett lett. Szeretettel gratulálunk a nyerteseknek, a verseny valamennyi résztvevőjének, a szülőknek és a felkészítő óvodapedagógusoknak!
Október 16-án Kiss Ernő utcai óvodánkba hívtuk a már elballagott 1-2. osztályos, immáron "kisiskolásainkat" szüleikkel együtt, valamint a jelenleg tanköteleskorú gyermekek szüleit. A jóhangulatú délután lehetőséget teremtett arra, hogy a jelenlévők tapasztalatot cseréljenek az iskolakezdéssel, az iskolaválasztással kapcsolatban.
![]() |
![]() |
8. jelentés
„Megismerni a kanászt…”
A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program nagyszerű lehetősége kapcsán a Sóstói Múzeumfalu bizony minden héten újra és újra fogadja azokat a matematikai tehetségígéreteket, akiket 3 nyíregyházi óvoda pedagógusai a szülők hozzájárulásával javasoltak programunkba. Központi témánk idén a néprajz és a matematika metszetében formálódó etnomatematika. A 12 nagycsoportos óvodás minden képzeletet felülmúló érdeklődéssel lépi át a Múzeumfalu kapuját szerdánként és kérdez fáradhatatlanul a régi falusi emberről, a számokról és természetesen arról is, amelyekről rajtuk kívül talán senki nem kérdez.
A projekt második harmadában, megannyi számolás, számítás és furfangos feladat mellett játékos formában ismerték meg a gyerekek a háziállatokat és a haszonállatokat. A pásztorok ruhadarabjainak felfedezése mellett az egyik legfontosabb munkaeszközük, a pásztorbot és a juhászkampó is előkerültek a raktáraink legmélyéről és kipróbáltuk, hogyan és mire használhatja a bárányokat őrző juhász a botját. Néhány ügyességi mozgásos-botos feladatot teljesítve az ovisok bojtároklevelet is kaptak, emellett pedig a tirpák tanyán bárányszámláló társasjátékra hívtuk őket. Ifjú bojtárként először csoportosították a barikat, ahol a csoportosítás mikéntjét Ők határozták meg. Ezt követően lankadatlan figyelemmel keresték a két csapatba-bandába beosztott gyerekek az elveszett bárányokat. A döntetlennel végződő játéksorozat megmutatta, hogy minden kisbojtár remek őrzője lehetne a nyájnak. Egy következő alkalommal a pásztorművészet ránk hagyott kincsei közül a cifraszűr díszítményeit ismerték meg a gyerekek. A szűrszabók által készített minták rajzolása, tükrözése, tanulmányozása, és párosítása után, egyedi mintákat is készítettek a kis alkalmi tervezők. Ezt követően pedig sokszorosító grafikai munkát végeztek, nyomtatással saját szűrt készítettek egyszerű geometriai formák felhasználásával.
A 32 órás komplex tehetséggondozó projekt lassan a végéhez közeledik. A kis matematikusok a számos feladat mellett egy családi nappal zárják a foglalkozások sorát. Olyan lazító programokkal készültünk, ahol a gyerekek szülőkkel karöltve újra megtapasztalhatják, hogy a Sóstói Múzeumfaluban él és élmény a hagyomány! Bízunk abban, hogy az ovis tehetségígéretek egészséges önismerettel rendelkező, társaikkal együttműködő, a matematikát kihívásnak tekintő, motivált és nyitott gyermekként várják a jövő és az iskolás esztendők kihívásait.